Egy megdöbbentő pécsi buszbaleset 1983-ban
 
1983. augusztus 20-án este nem sokkal hét óra előtt az ünnep zárásaként utcabálra készültek a pécsi belváros szívében. Igen sok ember sétált, fagylaltozott a Széchenyi téren és a közvetlen környékén. Kellemes, nyári idő volt, az emberek jókedvűek voltak. Aztán néhány perccel hét óra után bekövetkezett a talán máig legsúlyosabb pécsi autóbusz-szerencsétlenség. Mivel a tervezett rendezvény miatt a helyi sajtó munkatársai is jelen voltak a helyszínen, cikkeik és fotóik alapján viszonylag jó képet kaphatunk az eseményről. Ezek segítségével próbálom tehát - szigorúan nevek említése nélkül - áttekinteni, hogy mi is történt valójában azon a tragikus estén.

Alig egy perc alatt játszódott le minden. 19:05-kor a téren levők arra figyeltek fel, hogy egy 35-ös busz a Hunyadi út felől nagy sebességgel rohant lefelé a térre, egyenesen a Nádor Szálló előtti - felfelé egyirányú - szakaszra, ahol szerencsére nem jött vele szemben felfelé más jármű. A busz a tér és a Kossuth u. sarkán kidöntötte az ott álló kandelábert, majd tovább robogva a Centrum Áruház és a jelzőlámpa között a zebrán az ott levők közé hajtott. Ezután a Polgármesteri Hivatal (akkor még: városi tanács) előtti parkolóban ismét kidöntött egy kandelábert, összetört néhány autót, egy Trabantot teljesen maga alá gyűrt, egy Citroent pedig összeroncsolva maga előtt tolt. Ekkor már lassult a busz rohanása, de a Tünde Áruház előtt kidöntött még egy harmadik kandelábert és az épület sarkát is megrongálta. Végül a Jókai közben fékeződött le és állt meg. Az ijedelemnek még nem volt vége, mert a felismerhetetlenségig összetört Trabant tankja a busz alatt hatalmas dörrenéssel felrobbant és a kocsi maradványai meggyulladtak.

A látvány félelmetes volt. A tér sarkán a kidöntött kandeláberek, az összetört autók, a megrongált épület, mindenfelé üvegtörmelék a közlekedési lámpától a Bem u torkolatáig, az összetört elejű busz alatt pedig a Trabant égő roncsa. Jajveszékelés és az aszfalton vérfoltok. A helyszínen levők egy része a félelemtől és a döbbenettől bénultan álldogált vagy menekülni próbált, de voltak olyanok is, akik nem veszítették el e lélekjelenlétüket és azonnal megkezdték a mentést. Az autóbuszból is elkezdtek kimenekülni a vérző utasok, az első szélvédő helyén kimászott a busz vezetője is, aki sokkos állapotban leült a járdára és ott zokogott.

Egy férfi a busz poroltójával sikeresen eloltotta az autóbusz alatt égő autóroncsot még a tűzoltók érkezése előtt. A mentők és a rendőrség is villámgyorsan a helyszínre érkeztek és megkezdték a sérültek ellátását. Ekkor derült ki, hogy a zebrán levők közül a busz két embert halálra gázolt. Közülük ekkor még csak a mellkasi sérüléseibe belehalt 24 éves fiatalembert sikerült azonosítani. Egy idős néni holttestét a parkolót szegélyező beton virágtartók közé szorulva találták meg. Őt végül csak két nappal később, hétfőn sikerült azonosítani. Eddigre kiderült az is, hogy a bátor poroltós férfi egy önkéntes rendőr volt. A mentők öt súlyos, de nem életveszélyes sérültet vittek kórházba, valamennyiüket csonttöréssel, illetve további 18 könnyebben sérült embert láttak el, köztük az autóbusz 25 éves vezetőjét. A buszon 90 utas volt, ők csak könnyebb, zúzódásos sérüléseket szereztek. A rendőrök megkezdték a helyszíni vizsgálatot és a szemtanúk kihallgatását. A gépkocsivezetőt őrizetbe vették és az első kihallgatására még szombat éjjel sor került. Az autóbuszt elszállították, hogy szakértők bevonásával megvizsgálják annak műszaki állapotát.

Szinte azonnal megindult a találgatás, vajon mi okozta ezt a nem mindennapi tragikus balesetet. Az autóbusz utasai fékhibára gyanakodtak - a gépkocsivezető is ezt mondta a rendőröknek -, mert a busz a Mecsek-kapunál kezdett felgyorsulni úgy, hogy a további buszmegállókban már nem is volt képes a megállásra, s mert látták/érzékelték, hogy a sofőr az útpadkához sodródva próbálta fékezni a rohanást.

A Pécsi Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya megkezdte a vizsgálatot. Az őrizetbe vett és kihallgatott buszvezetőt öt nap után szabadlábra helyezték. Néhány nappal később a helyi laptól megszólaltatták az Ikarus székesfehérvári gyárának főkonstruktőrét, akinél az iránt érdeklődtek, hogy az Ikarus 260 típusú kocsik megfelelnek-e biztonsági szempontból a hegyi vonalakon való közlekedésre, mert az utasok félnek. A szakember kijelentette, hogy a típus a legszigorúbb előírásokat is teljesíti és megfelelő karbantartás mellett teljes biztonsággal közlekedhetnek.
A baleset vizsgálatához egy négytagú műszaki szakértői bizottság alakult, amely a következőket állapította meg. A balesetben érintett BZ 12-30 frsz-ú, 6 éves autóbusz augusztus 5. és 9. között ún. I-es szemlén esett át. Két nappal a baleset előtt, augusztus 18-án pedig napi szemlén, ahol a fékeket is ellenőrizni kellett. Kiszámították, hogy ha egy ilyen autóbusz az adott számú utassal az adott útvonalon a Hunyadi út felső szakaszán fék nélkül gyorsulni kezd, akkor a Széchenyi térre érve a Kossuth u. torkolatánál már 149 km/h sebességgel kellene száguldania. Ezzel szemben az autóbusz az első ütközésekkor "csak" 77-88 km/h sebességgel haladt, tehát kellett lennie valamekkora fékhatásnak. Ennek mértékét 30-35%-ra tették. Megállapították a jármű felgyorsulásának szakaszait is. Eszerint a Mecsek-kapunál 20-30 km/h, a Kaposvári utcánál 50 km/h, az Aradi vértanúk útjánál 60-65 km/h, a Széchenyi tér felett 70-80 km/h volt a busz sebessége, így érte el az ütközéskor a 77-88 km/h-t. Az autóbuszt tehát a kritikus helyzetben nem lehetett megfelelően fékezni. Szerintük az autóbusz vezetője az elinduláskor a csökkent fékerőt még nem észlelhette. A szakértői bizottság az általa megállapítottakból azt a következtetést vonta le, hogy ha az I-es szemléről az autóbusz jó állapotú vagy a szükséges mértékben kijavított fékberendezéssel kerül ki, valamint a napi szemle alkalmával ezt az állapotot az előírásoknak megfelelően szinten tartják, akkor az autóbusz 1983. augusztus 20-án is a forgalomban való biztonságos részvételre alkalmas állapotban közlekedett volna. Ennél tovább nem mentek. A rendőrség viszont a bizottság megállapításaira támaszkodva újabb három, a baleset előidézésével alaposan gyanúsítható személyt vont be a vizsgálatba.

A vizsgálati anyag terjedelme 938 oldalra rúgott. A műszaki szakértői bizottság megállapításai mellett tartalmazta az esemény teljesen rekonstruált leírását az előzményekkel együtt, és a tanúvallomásokat is. Eszerint a 25 éves gépkocsivezető aznap frissen, kipihenten ébredt és mivel csak dél körül állt szolgáltba, a délelőttöt olvasással töltötte. Amikor munkára jelentkezett, először átvette a menetlevelet majd megkereste az autóbuszt. Ellenőrizte a világítást és a gumiköpenyeket, majd kiállt a garázsból és a 35-ös vonalon közlekedett. Az utolsó induláskor a Misinán 70 utas szállt fel az autóbuszra, majd még néhányan az Állatkertnél is, ahol történt egy kisebb baleset. Az itt levő kanyar ugyanis nagyon szűk az autóbuszoknak és a jármű súrolta egy parkoló Zsiguli visszapillantó tükrét. Anyagi kár egyik járműben sem keletkezett, de eltelt kb. három perc, amíg a busz vezetője tisztázta a helyzetet a személygépkocsi tulajdonosával. Ezután megindultak lefelé a hegyről és elkezdődött a balvégzetű száguldás. Az utasok akkor döbbentek rá a tanúvallomások szerint a bajra, amikor a Mecsek-kapu utáni megállókat sorra elhagyták megállás nélkül, illetve azt is látták, ahogy a sofőr a szegélyhez sodródva próbálta lassítani a buszt de csak kevés sikerrel. Ekkor kitört az utastérben a pánik. Volt, aki azt kiabálta, hogy mindnyájan meghalunk, mások próbálták megőrizni a lélekjelenlétüket és rávenni a többieket, hogy mindenki kapaszkodjon. Az elől állók jól látták azt is, ahogyan keresztülgázoltak a Trabanton. A Trabant gazdája azt mondta, hogy épp Budapestről érkeztek, leparkolt és csak annyi ideje maradt, hogy kislányát a karjánál megragadva a járda felé rántsa, el a busz útjából. Közvetlen ez előtt még azt is látta, amikor a busz a fekete ruhás idős nénit a beton virágtartók közé lökte. Erről az epizódról a buszvezető úgy vallott, hogy látta a zebrán jobbról balra haladó nénit, de nem tudta elkerülni az elütését, azt viszont nem érzékelte, hogy a busz melyik részével ütötte el. Azt is mondta, hogy szándékosan hajtott a városháza előtt parkoló autók közé azt remélve, hogy azok majd lelassítják és megállítják az autóbuszt. A fentieket részletesen leíró teljes vizsgálati anyagot a rendőrség ekkor vádemelési javaslattal átadta a Baranya Megyei Főügyészségnek.

Ezután 1984. február 7-én, kedden a Pécs Városi Bíróságon az elkészült vádirat ismertetésével megkezdődött az ügy tárgyalása. Az ügyész hangsúlyozta, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha az autóbusz fékberendezése műszakilag rendben lett volna, vagy ha a gyengébb fékhatás nem párosult volna a buszvezető vezetés- és fékezéstechnikai hibáival. Mindezeket figyelembe véve az I-es szemléért felelős technikust és autószerelőt valamint a napi szemlét végző térmestert, mint első-, másod- és harmadrendű vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, míg a buszvezetőt, mint negyedrendű vádlottat halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset gondatlan okozásával valamint mind a négyüket jelentős kárt okozó gondatlan rongálással vádolta. Az ügyész az első-, másod- és harmadrendű vádlottak terhére rótta fel, hogy a fékhibás autóbusz részt vehetett a forgalomban. A harmadrendű vádlottal kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy aznap, amikor a balesetet szenvedett autóbuszt ellenőrizte, 127 gépjármű átvizsgálása volt a feladata. A negyedrendű vádlottal kapcsolatban pedig azt emelte ki a vádirat, hogy a fék nem megfelelő hatásfokát már a korábbi fordulók alkalmával is észlelnie kellett volna. Továbbá azt is a terhére rótta fel, hogy amikor az autóbusz elkezdett felgyorsulni, akkor folyamatos fékezés helyett „pumpálva” fékezett, s ezáltal rontotta a busz fékezhetőségét. Az első tárgyalási nap végén a vádlottak valamennyien kijelentették, hogy nem érzik magukat bűnösnek.

Az ügyben végül a bíróság 1984. július 20-án hirdetett ítéletet. A vádiratban megfogalmazott vádpontokban bűnösnek találta és elmarasztalta mind a négy vádlottat. Közülük az elsőrendű vádlott technikust 1 év és 6 hónapi, a másodrendű vádlott autószerelőt pedig 2 évi szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként 2 évi időtartamra mindkettejüket eltiltotta az autószerelői foglalkozástól. A harmadrendű vádlottat 1 évi szabadságvesztésre ítélték azonban a büntetését 2 évi próbaidőre felfüggesztették. A negyedrendű vádlott gépkocsivezetőt 1 év és 6 hónap, ugyancsak 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Mellékbüntetésként őt 2 évi időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ítélet ellen a vádlottak valamennyien fellebbeztek. Ennek eredményével sajnos már nem találkoztam. A szörnyű baleset felidézése során célzatosan nem említettem neveket, hiszen mindössze az emlékezés és a figyelem felhívása volt a célom. Nem véletlen az a közhelyszámba menő, de nagyon igaz mondás, hogy aki a közlekedésben dolgozik, az fél lábbal mindig a börtönben van.

Bajsz Gábor - 2017. november 18.

Az alábbiakban Proksza Lászlónak, a Dunántúli Napló fotóriporterének a helyszínen készített felvételei láthatók.
(Remélem, a fotók készítőjének nincs kifogása az újraközlés ellen. Amennyiben mégis, úgy természetesen eltávolítom őket.)

A busz a Jókai közben
1. kép - Az összetört busz a Jókai közben.

2
2. kép - Menekülés a buszból

3
3. kép - Az égő Trabant oltása

4
4. kép - Kidöntött kandeláber, összetört virágtartók


5. kép - Romhalmaz, sérültek, döbbenet

Hozzászólások
Gáspár Roland2023-08-19 07:35
Arról a cikk írója sem tudott, hogy ezt a buszt pár nappal ezelőtt műszaki hiba miatt vontatták és akkor kikapcsoltak valami biztonsági szelepet, ami arra hivatott, hogy ha elmegy a levegő a rendszerből, akkor azonnal befékezi a buszt... Tehát többszörös emberi mulasztás történt és nem a buszvezető hibája volt.
Antal Margit2023-08-19 03:29
Azon a buszon mentünk volna le a városba az Álletkerti látogatás után barátnőmnel Tóth Ildikóval.
Azonban nagyon sokan voltunk a megállóban, és mi előreengedtünk egy kisgyermekes családot, mi pedig megvártuk a következő buszt.
Androvics zoltán2021-08-20 13:34
Az édesapám halt meg ott a balesetben,ma 38 éve!
Úz György 2020-08-20 14:31
két ember életét vesztette
Egri Gábor2020-03-25 10:24
Erről se hallottam még. Köszönöm a cikket.
Berta János2018-08-29 11:25
Egy nő állt mellém a Konzum Áruház déli oldalán a buszmegállóban, kezében szakadt szandál. A keze vagy vmilye véres volt. Zavartan, furcsán nézett ki. Rákérdeztem, és ő mondta a Széchenyi téri balesetben sérült meg.
Árvai Antalné2017-11-19 20:18
Ezen a napon volt Krisztikém keresztelője a DZSÁMIBAN.
Úz György 2017-11-19 11:09
Mint laikus : ezek a képek (anno) a bama.hu-ban a Múltidéző c. képek között is megjelent. A készítő nevét megírta, ill.azt,hogy hol jelent meg,nem hinném,hogy el kellene távolítania. Üdvözlettel : Ú.Gy.

Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Hozzászólás:


Ingyenes honlapkészítő


Keresés

Üzenőfal



Új üzenet:
Név:

Üzenet:



Hírek



Szavazás



Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült. | Adatvédelmi tájékoztató